Tizennégy, kőből készült szék van felállítva a fennsík nyugati részére. Ebből tizenhármat használnak. Itt van a Sátán is, és egy fénylény, a szílek vezére, és jópár humanoid, valamint három démoni faj képviselője is. Csak egy szék marad üresen. Gyanítom, ez a Földdé, akinek nincs vezetője, ahol teljes káosz uralkodik. Megfigyeltünk már pár szílt. Tényleg humanoidok. Százhatvan centi körül vannak, tagbaszakadtak, tömzsi végtagokkal. Gömbölyű fejük szinte beépül izmos vállukba, csak néhány egyednél látszik rendesen a nyak. Legtöbbjüknek nem nő haja, ám, mint már megszoktuk, itt is van kivétel. Van, akin egyáltalán nem nő szőr, nemhogy haj! Hihetetlenül erősek! Meggyűlik még velük a bajunk, ha netán nyerni szeretnénk.

 Észrevettünk még valamit. Zömmel humanoid fajok jelentek meg a viadalon, tehát többségben vagyunk. Azok, akiket a Sátán képvisel, pokolfajzatok. A három démonfajból kettő hihetetlenül ocsmány, és kegyetlen kinézetű. A harmadik azonban erősen humanoid benyomást kelt bennem. Bár mocskos és koszos, valamint bőre színét se egyszerű megállapítani, mégis, mintha humanoid lenne. Nem hasonlítható az előző, vérvörös, lila szemű, három méteres, tűhegyes karmokkal és borotvaéles fogakkal rendelkező démonhoz. De mégsincs köze hozzánk, torz, hosszú végtagjaival, görnyedt hátával.

 Aztán feláll a szílek vezére. Az ember úgy képzelné, hogy a vezér, ha már ilyen hatalmas székbe ül, maga is hatalmas. Azonban ez a szíl csak annyiban különbözött, hogy szinte hófehér volt a bőre. Minden harcos néma csendben áll, kis csoportokban, a sajátjaival, és a székek felé néznek. Mi is. A szílek vezére, mint házigazda, megszólal. Röviden köszönt minket. Mindenki néma csendben, mozdulatlanul hallgatja. Egy árnyat látok a szemem sarkában. Oldalra nézek. Mintha Dav lenne…  

– Harcosok, fajok, vezérek! Eljött az idő, midőn megmérkőzik a tizennégy világ egymással. Ezen a bajnokságon, mint tudjátok, ti képviselitek a világot, és nem a vezéretek. Az eredményetektől függ, hogy milyen pozícióba kerül világotok az új rendben. Ez a bajnokság több próbából áll össze. Egy világ akkor lesz abszolút vesztes, amikor minden tagja meghal. Mert, ugyan nem lehet ölni, vannak halálesetek. Mert, bár nem direktből ölünk, a sebekbe bele lehet halni, ha esetleg nem bírnák meggyógyítani magukat. Persze nem ez az egyetlen mód az elhalálozásra. Lesz egy körzet, ahol mindenkinek kell egy párviadalt vívni, ahol, ha valaki felülkerekedik, az jogot kap, hogy kivégezze a másikat. Ezt ki lehet használni. A próbák rendkívül változatosak lesznek. Minden képességeteket be kell vetni, és sosem szabad alábecsülni az ellenfelet. Csak a legjobbakkal áltok szemben. Izgalmas torna elé néztek. A világok közül háromból új faj jött el. De most nem terhellek titeket. Egy óra múlva kezdődik a próba. Ideje lenne megtudnotok. Az első feladat, hogy megtaláljatok egy kristályt. Ez a kristály rendkívül fontos, aki véletlenül nem találja meg, szinte vesztett. Ez a kulcs egy másik próbához, ami persze kell még többhöz. Mindössze annyi a feladat, hogy egy,,térkép” alapján megtaláljátok. Ezt a térképet mindössze pár percre fogjátok látni. Aztán magatokra lesztek utalva. És itt az ideje, hogy megpillanthassátok. Ahoi, szerencse fel!

 Óriási hangzavar keletkezik. Csataüvöltések, artikulátlan hangok visszhangzanak. Csak állunk, és ámulunk. Ennyi fajt, ennyi harcost. Egyre jobban kételkedünk a győzelemben. Ha egyszer életre-halálra összeakaszkodunk velük, könnyen végünk lehet. Lassan elcsitul a zaj, és tizennégy szíl jön elő. Mindegyik megcéloz egy csapatot. A porba rajzolja a térképet, majd öt perc múlva letörli. Innentől kezdve, minden rajtunk múlik. Minden térkép mást mutat. Kitty mintha lefényképezte volna az agyával. Annál jobb.

A csapatok felépítése nagyjából megegyezik a miénkkel. Négy tagból állnak, bár ezek sokszor veszélyesebbek, mint egy századnyi katona. Ekkor megfogalmazódik bennem egy gondolat, ami nem hagy nyugodni. Ők tudták, hogy négy ember kell. Mégis ötünket küldtek. Tehát tudták előre, hogy valamelyikünk meg fog halni a pokolban. És mit is mondtak? Dav tud a leggyorsabban ablakot nyitni. Csesszék meg! Feláldozták a barátomat! Tehát ők tényleg mindenre felkészültek.

 Fred szólt a szíleknek, és kaptunk fegyvereket. Én négy tőrt vettem magamhoz, Bella kardot, és kést, Kitty lándzsát tőrrel, Fred pedig két csatabárdot. Mélyen Fred szemébe nézek. Bólintunk, és körülnézünk. Már várjuk, hogy végre vérre menően verekedhessünk. Vérszomjasan várjuk a próbát. De előbb még van egy kis dolgom. Elbámulok a semmibe. Nem akarok belefogni. Túl nehéz. Lehet, csak én dramatizálom túl a dolgot, de akkor is. Bár csak itt lenne Dav. Azt mondta, még van egy beszélgetésünk. De erre már soha nem kerül sor. Még mennyit kellene tanulnom az okkultizmusról. Az életről, amit normális emberek élnek. Sajnos ennyi jutott nekem. De legalább még élek. És többnyire azok is, akiket szeretek.

 Elröhögöm magam. A többiek nem értik, de semmit sem szólnak. Még mindig nem akarok belefogni. Pedig könnyen meglehet, hogy ez lesz az utolsó alkalmam. Mentálisan próbálom Őrnagyot megkeresni. Szinte azonnal csatlakozik. Mintha tudná, mit akarok, csak annyit szól, rajta.

 Nincs más a közelben, csak mi vagyunk. A horizonton a szemünk, zavarban vagyunk. Néha oldalra sandítok. Aztán nagy levegőt veszek. Szembe fordulok vele, és a szemébe nézek. Újra elcsodálkozok rajta, mennyire szép a szeme. És tulajdonképpen mindene.

– Te se tudsz mit mondani? – kérdezi aztán

– Nem, pedig lenne mit

– Hát igen – felel, és látom, hogy mosoly bujkál a szája sarkán. Közelebb lépek hozzá, és átölelem.

– Féltelek. Nagyon. Nem kéne itt lenned.

– De. Ide küldtek. Itt van küldetésem.

– Hazudtak nekünk. Tudták, hogy valaki meg fog halni a pokolban. Te is lehettél volna.

– De nem – mondta. A vállamra hajtja a fejét. Sokáig csendben maradunk. Nem kellenek szavak. Azok csak elrontanák ezt. Aztán megszólal – Miért nem akarod, hogy itt legyek?

– Azért, mert szeretlek. És már párszor átéltem, hogy elveszítem a szeretteim. Téged nem akarlak. És nem is foglak!

– Nem fogsz, mert vigyázok magamra. És – megcsuklik a hangja. Felemeli a fejét, és újra a szemembe néz, majd akadozva megint megszólal – én is szeretlek.

 A lelkem már a felhők között jár. Érzések kavarognak bennem. Aztán győznek a jók. Egy pillanatra tényleg megszűnik minden más. Lehajolok, és megcsókolom. Zavartan húzzuk félre a fejünket.

 Valahogy mégis elengedem. Vissza kell mennünk. Perceken belül kezdődik a próba. Fred fogad engem.

– Csesszék meg. Már megint hazudtak nekünk! A gyilkolást csak az erkölcs tiltja. Tehát nem sok esély van arra, hogy életben maradjunk egy vesztes csata végén.

– Bassza meg! – mordulok föl. – De gyűlölöm őket.